Az útra vízzel töltött zacskókat és légpuskát vitt
Héliummal töltött lufikkal repült át a tengeren egy dél-afrikai férfi
Százhatvan, héliummal töltött léggömbhöz erősítve repülte át a tengert az egykori börtönsziget, Robben-sziget és Fokváros között egy dél-afrikai férfi.
2013.04.07 17:15MTIA tizenkét kilométernyi távot a 37 éves Matt Silver-Vallance kereken egy óra alatt tette meg szombaton. Repülési magassága átlag 200 méter volt a tengerszint fölött.
A szokatlan repüléssel egy johannesburgi gyerekklinikának gyűjtött adományt, azért hogy a Nelson Mandeláról elnevezett intézményt 200 ágyasra bővíthessék. Nelson Mandela, volt dél-afrikai államfő az apartheid-rezsim idején majd két évtizedet töltött a Robben-szigeti fegyházban, amely ma múzeum.
Silver Vallance az útra vízzel töltött zacskókat és légpuskát vitt, hogy magasságát szabályozni tudja. Miután felszállt, mintegy négyszáz méter magasságba ért, ám repülését a széljárás megváltozása megzavarta, és majdnem eltérítette őt úti céljától. Ekkor a légpuskával kilőtt jó néhány léggömböt, hogy irányt tudjon változtatni. Végül 35 léggömbbel érkezett Fokváros térségébe.
Mivel segítőivel - akik a tengerszorosban mentőhajóval követték útvonalát - úgy vélték, hogy a kemény talajra való leszállás túlságosan veszélyes lehet, Silver-Vallance a parti vizekhez érkezve leengedett egy kötelet, és azon leereszkedett a mentőhajóra, a léggömböket pedig szélnek eresztették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


