A beszélgetés közepén lett rosszul az ügyfél
A telefonos ügynök mentette meg a gutaütést kapott nőt
Sokféle reakcióval találkozott már pályafutása során a telefonos ügynök, ám amikor az egyik nő levegő után kezdett kapkodni, sejtette, hogy nem az épp felkínált napelem-rendszerek izgatták fel ennyire.
2013.03.29 12:20ma.huAz emberek többsége nem sok jót tud mondani, ha a telefonos ügynökök kerülnek szóba, ám egy 84 éves angliai asszony hálás szívvel emlegeti azt a fiatalembert, aki épp egy napelem-rendszert akart eladni neki. Amikor Simon Shepherd a mondókája felénél tartott, furcsa hangokat kezdett hallani a telefon túlsó végéről, Jessica Robbins zihálni kezdett és meglehetősen furán vette a levegőt, az ügynök kérdéseire pedig nem tudott válaszolni. A 25 éves fiatal azonnal rájött, hogy valószínűleg agyvérzést kapott az idős nő, ezért jelezte kétségeit a főnökének, aki utánanézett a hívott ügyfél lakcímének és már hívták is a mentőket, hogy nézzenek utána Robbins asszonynak.
Amikor az orvosi segítség megérkezett, hamar kiderült, hogy helytálló volt a telemarketinges férfi gyanúja, a nő valóban stroke-ot kapott, de mivel nagyon hamar szakértő kezekbe került, nemcsak az életét sikerült megmenteni, de jó eséllyel maradandó károsodást sem szenvedett. Sőt, azóta hálás köszönetet mondott Simonnak, hozzátéve, hogy szinte sosem szokta végighallgatni a telefonos reklámajánlatokat, de most örül, hogy kivételt tett - számolt be a Mirror című brit lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


