Ócskapiacon jutott az ezer éves kincshez
3 dollárért vette, 2,2 milliót keresett rajta
Egy lomtalanítás során jutott tudtán kívül egy igazán ritka történelmi kincshez egy New York-i család, akkor mindössze 3 dollárt fizettek a tálkáért, amelyből csupán kettő van a világon.
2013.03.20 12:04MTIRendkívül jó befektetésnek bizonyult egy kínai edény: 3 dollárért (700 forintért) vette lomtalanításon New York államban hat éve egy család, és most kedden 2,2 millióért (bő fél milliárd forintért) adta el, azaz 733 ezerszer drágábban. A porcelán tál fehér, és még csak nem is nagy: átmérője mindössze 13 centi.
Ugyanakkor igen régi, ezer éves, és rendkívül ritka, mindössze kettő van belőle a világon. A másikat a British Múzeumban őrzik már vagy 60 éve.
A New York-i család még 2007-ben vette a kis tálat, nem tudván, hogy milyen különlegességet fogott ki. Évekig a nappaliban díszlett a kandalló peremén, mígnem a család kíváncsi lett az edény eredetére. A szakértői vélemény igencsak meglepte őket, kiderült, hogy legalább 200 ezer dollárt ér a "csetresz".
Ennél jobban csak a keddi New York-i árverés eredményének örülhetett a família, hiszen a tálka a reméltnél is jóval drágábban, tizenegyszeres áron kelt el. A vevő egy londoni kereskedő, aki 2 millió 225 ezer dollárt fizetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


