A természetben akarták élvezni az együttlétet
Szex közben tépte szét a nőt egy oroszlán
Halálra marcangolt egy nőt egy oroszlán, amikor a szeretőjével a zimbabwei sivatag egyik bokra alá bújtak be, hogy hódoljanak a test gyönyöreinek. Az áldozat barátja meztelenül menekült el a helyszínről, segítséget akart hívni, de már késő volt.
2013.03.07 09:41ma.huÁllandó szerelmi légyottjaik helyszíne volt a zimbabwei sivatagban az az elhagyatott rész, amely most egy tragédia helyszínévé vált. A Kariba városban élő nő, Sharai Mawera és élettársa, egy meg nem nevezett halász szerdán elindult a sivatagos részre, ahogy azt a pár egy barátja szerint rendszeresen tették, állítólag szerettek a szabadban szeretkezni. Ám kisvártatva a helyi halász vérfagyasztó morgást hallott a háta mögött: egy feldühödött oroszlán meredt rájuk, majd egy pillanattal később már ugrásra lendült a fenevad.
A férfi felpattant és ahogy volt, meztelenül rohant el, úgy próbált segítséget hívni, de a nőnek már nem volt ideje, a visszaérkező rendőrök és fegyveres őrök már csak azt tudták megállapítani, hogy teste tele van véres zúzódásokkal, az oroszlán a nyakát és a hasát teljesen feltépte. A helyiek hajtóvadászatot indítottak az állat után, amely a gyanú szerint egy másik férfit is megölhetett, neki a hétvégén veszett nyoma és a nő halála után indított kutatás során találták meg a tetemét a Zambezi folyó mellett fekvő város szélén. A rendőrség elsődleges véleménye szerint egy szórakozóhelyről mehetett hazafelé, amikor az oroszlán megtámadta és őt is széttépte.
A karibai lakók most rettegnek a szabadon mászkáló oroszlán miatt, miközben egyelőre az sem biztos, hogy ugyanaz az egy fenevad követte el mindkét támadást - számolt be a Mirror című brit napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06