A gyülekezet teheti pénzzé a Rolexet
Arany karóráját adta a püspök a templomi villanyszámlára
Felajánlotta arany karóráját a püspökségében lévő egyik templom villanyszámlájának kifizetéséhez a fényűző életmódja miatt gyakran bírált fiatal plovdivi pravoszláv püspök, Nikolaj metropolita.
2013.02.27 09:29MTIA püspökség kedden a honlapján közölte, hogy a Szent Marina templom 2940 levás (kb. 1500 eurós, 442 ezer forint) villanyszámlát kapott januárra, amelyet a templom képtelen kifizetni. A püspök ezért elhíresült Rolex karóráját a gyülekezetnek adományozta, hogy az órát eladják, és annak bevételéből fedezzék az áramszámlát. Ha az arany karóra többért kelne el, mint amennyi a villanyszámla, a megmaradó pénzt karitatív célokra fordítják - közölte a püspökség.
Nikolaj metropolita megköszönte mások adományait is, amelyeket a templom jövendőbeli áramszámláinak kiegyenlítésére fognak költeni.
Egyes egyházi vezetők a lakosság felháborodását váltották ki fényűző életmódjukkal, köztük a plovdivi püspök, aki azt mondta, hogy ajándékba kapta a Rolexet, de sosem nevezte meg, hogy kitől. Kiril várnai püspök Lincoln MKZ Hybrid luxuslimuzinjával keltett feltűnést - emlékeztet a hírrel kapcsolatban a Novinite.com bolgár hírportál.
Feltételezések szerint bolgár újgazdagok halmozzák el fényűző ajándékokkal az egyházi vezetőket, hogy így nyerjék el kegyeiket. Az állam után Bulgáriában az egyház a második legnagyobb munkaadó, és alkalmazottainak egy része alig több mint éhbérért dolgozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


