A tetoválása azonosította a félrelépőt
A gugli sem menthette volna meg a nettérképen hűtlenkedő férfit
Nem gyanakodott a vőlegényére az orosz nő, egyszerűen csak egy címet keresett egy internetes térképen, ám legnagyobb meglepetésére a fotón szerelmét fedezte fel - egy másik nővel csókolózva!
2013.02.21 17:29ma.huSosem jutott eszébe nyomozni a szerelme után, véletlenül leplezte le Marina Voinova a párját, akivel öt éve együtt él: egy tavaly készült fotón félreérthetetlen helyzetben, egy nővel csókolózva látható az interneten. Egészen pontosan egy internetes térképen, ami a Google Maps orosz megfelelője, azzal az apró, ám cseppet sem lényegtelen eltéréssel, hogy míg a Google kínosan ügyel a személyiségi jogokra és az összes emberi arcot elhomályosítja, mielőtt elérhetővé tenné az utcai látképeket, addig a Yandex elnevezésű orosz térkép nem nagyon izgatja magát efféle csekélységek miatt.
A férfi azonban mégsem emiatt bukott le, a képen ugyanis valójában háttal állt a fényképezőgépnek. A karján azonban jellegzetes tetoválást visel, ami alapján menyasszonyának már semmi kétsége nem volt afelől, hogy párja bizony nem volt teljesen hűséges hozzá az együtt töltött idő alatt. A szembesítést viszont a zaklatott nő nem a szokott módon végezte: nem ezzel a kérdéssel fogadta az este hazatérő párját, még csak jelenetet sem rendezett.
Egyszerűen csak leültette a számítógép elé és megkérte, megkeresné-e neki ezt és ezt a címet, majd feszülten figyelte a férfi arcát. Az pedig, ahogy várta, előbb döbbentre váltott, majd a színe is egészen megváltozott. Ekkor Marina még mindig nem szólt semmit, csak láthatóan magyarázatot várva, kérdő tekintettel nézett élettársa szemébe.
"Eleinte nagyon bántam, hogy épp azt a címet kerestem az interneten, de aztán rá kellett jönnöm, hogy butaság a netet okolni a barátom hűtlenségéért" - mondta a csalódott nő. Hogy az esetet hogyan próbálta magyarázni a hűtlen férfi, arra a Metro című brit lap nem tért ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
- 5:24 Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni
- 23:22 Éhségsztrájkba kezdett a varsói szejmben a gazdák egy csoportja
- 22:21 Izrael vészhelyzeti búzaellátásról állapodott meg Romániával
- 21:17 Rishi Sunak: arról kell dönteni, hogy ki vezesse Nagy-Britanniát a következő veszélyes években
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06