Aki mer, az nyer - de ez most nem katonadolog!
Veszélyes kiképzéseket kapunk a tévéből
"Aki mer, az nyer!" - így szól a Különleges Légi Szolgálat, azaz az SAS jelmondata. S valóban minden bátorságára szüksége van annak a 24 kiváló fizikai állapotban lévő önkéntesnek, akiknek eltökélt céljuk, hogy felvételt nyerjenek a világ egyik legkiválóbb elit egységébe.
2013.01.29 15:29ma.huItt nincs helye a puhányoknak! Az „SAS - Bírod a kiképzést?” (SAS Are You Tough Enough Desert) című reality sorozat a Namíb-sivatagba kalauzol, ahol betekintést nyerhetünk a brit haderő legnagyobb harci alakulatának életébe, persze kissé rendhagyó módon. A DoQ-n futó műsorban ugyanis nem a hadsereg mindennapjait követhetjük nyomon, hanem annak a 24 civilnek az életét, akik arra vállalkoztak, hogy legalább olyan kőkemény teszteknek vessék alá magukat, mint a valódi, hús-vér katonák.
A tét nem más, minthogy eldőljön, kik azok, akik érdemesek arra, hogy az igazi SAS tagjai legyenek. A valódi osztaggal szemben most nők is esélyt kapnak arra, hogy bebizonyítsák, a gyengébb nem képviselői is megállják a helyüket a legrázósabb szituációkban.
A hivatásos tisztek, akárcsak az igazi felkészítés során, itt is a legvégsőkig feszítik a húrt, hogy minél hamarabb töredékére csökkentsék a tagok létszámát. A kiképzés későbbi szakaszaiban pedig különféle hadi gyakorlatok során készítik fel és értékelik a legrátermettebb résztvevőket.
A Dermot O'Leary vezetésével készült műsorban azonban a győztes csupán egy meleg kézfogásra számíthat Eddie Stone egykori SAS őrmestertől, aki - több ex-taggal és túlélési szakértővel egyetemben - azért felel, hogy a gyakorlatok valósághűek legyenek, de azt is megtudjuk tőle, mi történne, ha az adott helyzetek éles szituációban zajlanának.
Fegyverropogás, veszélyes aknamezők, éjszakai kihallgatások és további lebilincselő izgalmak várnak mindenkit a Csontvázpart hátborzongató környezetében. SAS - Bírod a kiképzést?" - hétfőnként és szombatonként a DoQ műsorán!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06