Életfogytiglanra ítélték a brutális nőt
Nem tudta a Koránt, agyonverte az anyja a kisfiút
Nem tudta kívülről felmondani a Korán egyik szakaszát: ez volt a "bűne" annak a 7 éves kisfiúnak, akit anyja emiatt úgy megvert egy bottal, hogy belehalt a sérüléseibe.
2013.01.08 07:29ma.hu / MTIBrutálisan megverte, majd barbecue-olajjal akarta felgyújtani saját fiát egy Cardiffban élő, indiai születésű nő, miután a 7 éves fiúcska nem tudta fejből felmondani a Korán egyik szakaszát. A szent könyv hiányos ismerete annyira felbőszítette az anyát, hogy bottal esett a gyermeknek, aki belehalt a sérülésekbe. A 2010-ben történt ügyben most hozott ítéletet a walesi bíróság, életfogytiglan tartó fegyházra ítélték a 33 éves anyát.
Amikor Sara Ege ráébredt, mit tett, barbecue-sütéshez használható olajjal locsolta le Yaseen holttestét és megpróbálta elégetni a "bűnjelet". Az öt héten át tartó tárgyalássorozatot megelőzően a gyilkos anya először beismerte a tettét, aztán a tárgyalás egy szakaszában visszavonta vallomását és megpróbálta férjére kenni az egészet, mondván, a beismerő vallomást férje és annak családja kényszerítette, hogy magára vállalja a bűnt. Az esküdtszék azonban úgy látta, bizonyított a cselekedete, így hétfőn este kimondták az ítéletet. Sara Ege legkorábban 17 év után szabadulhat feltételesen.
A vádirat szerint nem ez volt az első eset, hogy a kisfiú súlyos verést kapott: a tragédiát megelőző három hónapban Yaseem élete rémálommá változott, mert anyja szinte folyamatosan verte a Korán verseit szerinte nem kellő ütemben tanuló gyermeket. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a nőt megvizsgáló pszichiáter szakvéleményét, mely szerint nemcsak súlyos depressziótól szenvedett az esemény időpontjában, de maga is gyakori elszenvedője volt gyermekkorában a családon belüli bántalmazásoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06