Példát akar mutatni a gyermekeinek
Milliomos, mégis az utcán szedi a szemetet
A semmittevés helyett az utcai takarítást választja egy milliomosnő Dél-Kínában, aki sajtójelentések szerint gyermekei számára akar ezzel követendő példaként szolgálni.
2013.01.03 17:29MTIA közép-kínai Vuhanban élő, 53 éves Jü Jou-csen összesen 17 ingatlannal rendelkezik, amelyek együttes értéke a 10 millió jüant, vagyis a 360 millió forintot is meghaladja. Bár fényűzően élhetne csupán lakásainak kiadásából származó jövedelméből is, a milliomosnő a hét hat napján korán reggel felkel, és estig a város Vucsang nevű kerületének utcáit takarítja.
Naponta három kilométernyi utcaszakasz megtisztításáért felelős, munkájáért alig több mint havi 1400 jüant kap. Vagyona miatt számos kritikát kap az emberektől, a legtöbben nem értik, hogy miért dolgozik - mondta el a helyi sajtónak, hozzátéve, hogy válasza egyszerű: követendő példaként szeretne szolgálni gyermekei számára.
"Nem akarom, hogy azt higgyék, pusztán a bérleti díjak összegyűjtése életforma lehet. Ez csak ártalmas hatással lehetne rájuk és életszemléletükre hosszú távon" - fejtette ki.
Akár büszke is lehetne gyermekeire, ugyanis mindketten jobban keresnek anyjuknál: fia kétezer, lánya háromezer jüant kap havonta. A "különc milliomossal" készült riport arra is kitér, hogy Jü 2008 után kezdett gazdagodni, akkoriban, amikor a kínai ingatlanpiac felfutásával a vuhani ingatlanok ára is meredek emelkedésbe kezdett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


