Többszörösét verték rá a korábbi csúcstartóra
Megdőlt a rekord: 4 kilométer a nagykanizsai láncfüzér!
Új magyar rekordként egy több mint négy kilométer hosszú karácsonyi láncfüzér készült Nagykanizsán, sokszorosan meghaladva az eddigi csúcstartót.
2012.12.21 09:29MTISebestyén István, a magyar rekord hitelesítője csütörtökön az MTI-nek elmondta, 2004-ben Budapesten állították fel az eddigi rekordot, 218 méteres hosszúsággal. A mostani nagykanizsai csúcsdöntők jócskán felülmúlták a nyolc évvel ezelőtti eredményt, miután 4330 méter hosszúságú egybefüggő papírfüzért sikerült megalkotni.
A helyi Kulcs Egyesület ötletének megvalósításában fiatalok és idősek százai vettek részt, a nagykanizsai iskolákban, óvodákban, de még a könyvtárban is napokon keresztül készültek a papírkarikák és az azokból alkotott láncok. Csütörtök délután hatalmas dobozokban érkezett meg a forgalom elől lezárt Erzsébet térre a számtalan füzérdarab, ezeket a helyszínen több mint három óra alatt illesztették össze, majd hosszú sorokban egymás mellé kiterítve mérték le a négy kilométert is meghaladó hosszúságot.
A karácsonyi láncreakció elnevezésű akciót a kapcsolat, közösség, szeretet jegyében hirdették meg az egyesület tagjai. A karácsonyváró hangulat megteremtésével egy közösségkovácsoló rendezvényt kívántak életre hívni, így jött létre a Magyarországon mért leghosszabb karácsonyi dísz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


