Vajúdás közben ugrott be a választásra
Két fájás közt gyorsan szavazott egyet Obamára
Minden praktikát bevetett, hogy késleltesse első gyermeke világrajöttét egy 21 éves nő Amerikában, mert mindenképp részt akart venni élete első választásán.
2012.11.08 15:29ma.huÉlete első szavazására készült épp a 21 éves, Illinois államban élő Galicia Malone, amikor hirtelen rátörtek a szülési fájdalmak. A hazafias kötelesség azonban épp eléggé erősen dolgozott benne ahhoz, hogy kivárja, míg városában kinyitnak a szavazófülkék, igaz, addigra már négy órája vajúdott és a fájások között mindössze öt perc telt el. Elindult hát a kórházba, de útközben tett egy kis kitérőt, hogy beikszelje Obama nevét a szavazólapon - adta hírül a brit Metro című lap.
"Azelőtt még sosem szavaztam életemben, így ez nagyon nagy különlegességnek számított. Ráadásul azt akartam, hogy ez a lányomnak is mérföldkő legyen" - fogalmazott a nő. Persze nem ment egyszerűen a szülési fájdalmak közepette, így mint mondta, csak arra próbált koncentrálni, hogy "olvasni, lélegezni, olvasni, lélegezni".
A szavazókör elnöke tisztelettel adózik az immáron anyává vált nő tette előtt. "Megemelem a kalapom Galicia előtt, mert nem engedte, hogy bármi is megakadályozza a szavazását. Micsoda fantasztikus példát mutatott a következő generációnak!" - lelkendezett David Orr. "Bárcsak az összes választópolgár ilyen határozott lenne!" - sóhajtotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


