Mi lesz az utakon, ha egyszer kijut?!
Nehéz jogsi: százötödszörre sem sikerült a vizsga
Országos rekordot tart egy brit nő a sikertelen KRESZ-vizsgák számát illetően, eddig százötször futott neki az elméleti tesztnek, de mindannyiszor megbukott.
2012.11.06 17:29ma.huA világcsúcshoz még néhány százszor neki kellene futnia és meg kellene buknia a KRESZ-vizsgán egy brit nőnek, a 105 sikertelen kísérlettel azonban az országos csúcstartó címet már biztosan a magáénak tudhatja. Ráadásul előzéstől sem kell nagyon tartania - már ha tudja, mit jelent ez a kifejezés -, mivel az őt követő második helyezett, egy férfi eddig mindössze 84-szer futott neki a vizsgalapnak, igaz, legutóbb is elmeszelték.
Az elméleti vizsga 31 fontos díját figyelembe véve a nő eddig már több mint egy millió forintnak megfelelő összeget költött arra, hogy ne ülhessen autóba. "Ennyi pénzért már egy tisztességesebb használt autót is vehetett volna" - emlékeztetett a The Daily Telegraph című brit lap, igaz, arra már nem tért ki, hogy mit kezdett volna a nő vele jogosítvány nélkül. Legutóbb Ilfordban ült be a terembe, hogy kitöltse a tesztlapot, de az eredmény már ismerős volt számára.
A világrekordot egyébként egy dél-koreai nő tartja, aki igen kitartónak bizonyult: 960-szor próbált megfelelni a vizsgán, mire végül megkapta a hőn áhított papírt. Ha minden nap egy vizsgára elment volna, pontosan öt évet tett volna ki a folyamatos próbálkozás. Arról nem tudni, hogy a gyakorlati résszel hogyan boldogult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


