Tíz perc alatt ért le a sztratoszférából
Képek - Felix Baumgartner szuperszonikus sebességgel száguldott a Föld felé
Felix Baumgartner megdöntötte a legmagasabb ejtőernyős ugrás rekordját, és már csak a hivatalos hitelesítésre vár az is, hogy a Föld felé száguldva átlépte a hangsebességet. A 43 éves osztrák férfi a sztratoszférából hajtotta végre egyedülálló ugrását.
Épségben ért földet 39 kilométer zuhanás után Felix Baumgartner 
Több mint 39 kilométer magasságba emelte Felix Baumgartnert egy héliummal töltött ballon, hogy az osztrák férfi a sztratoszférából hajtsa végre lenyűgöző és a világon eddig egyedülálló ejtőernyős ugrását. A 43 éves rekorder - mert egy csúcsdöntése már bizonyosan sikerült - két és fél órán keresztül emelkedett egy kapszulába zárva az űrbe, amit a világon milliók követtek figyelemmel a tévéken vagy az interneten keresztül.
Az ugrással Baumgartner három rekordot szeretett volna megdönteni, ezek közül egy már biztosan sikerült, egy pedig egyértelműen nem, a harmadiknak egyelőre a hitelesítésére várnak. A legmagasabból végrehajtott ejtőernyős ugrás közben a szabadesés 4 perc 36 másodperces rekordtól 20 másodperccel maradt el. Földet érése pillanataiban már tudni lehetett, hogy addigra olyan mértékben felgyorsult a szinte légüres térben, hogy kénytelen volt idő előtt kinyitni az ernyőt és fékezni a zuhanása sebességét, különben valószínűleg nem élte volna túl a kísérletet.
A kiugrás pillanatát még az őt szállító kapszula kamerái rögzítették, később a nagy teljesítményű kamerák képe alaposan ráijesztett mind a segítő személyzetre és a felengedés helyszínén izguló hozzátartozókra, mind pedig a világ több tíz millió nézőjére. Az egykori katonai ejtőernyős ugyanis az eredetileg tervezett stabil, fejjel lefelé és széttárt karokkal történő zuhanás helyett elkezdett bukdácsolni a levegőben, de az idegtépő másodpercek után végül sikerült megtalálnia az egyensúlyt és onnan kezdve teljesen szabályosan folytatódott a szabadesése.
Kereken tíz perc zuhanás után, magyar idő szerint este 8 óra 17 perckor ért földet Új-Mexikó közelében egy sivatagos területen, a maximális sebessége az elsődleges mérések szerint 1173 kilométer per óra volt, bár ezt a szkafanderébe helyezett mérőműszerek elemzése után még lehetséges, hogy némileg korrigálni kell. A férfi az extrém mutatványával egy 50 éves rekordot döntött meg, amelyet mindhárom téren Joseph Kittinger állított fel, ő 1960-ban 31333 méter magasból ugrott ki.
A segítő team orvosi csapatát egyébként Jon Clark vezette, az a sebész, aki 2003-ban a Columbia balesete során veszítette el a feleségét. A BBC brit hírszolgáltató közlése szerint a férfi abban bízik, hogy Baumgartner tapasztalatai segíthetnek a jövőben azoknak az űrhajósoknak megmenteni az életét, akik bajba kerülnek fent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


