20 éve várt az apaságra, aztán beindult a nagyüzem
Termékeny papa: háromra hét gyereket csinált
20 éven keresztül hiába próbálkozott a feleségével, hogy apa lehessen, az utód csak nem akart összejönni. Aztán a második feleségével mindent bepótoltak, most abbahagyni nem tudja.
2012.08.16 13:29ma.hu"Azt hittem, már sose leszek apa, most meg nem tudok megállni" - magyarázza értetlenül a Kína déli részén élő Tan Wanxing, aki húsz éven keresztül hasztalan próbálkozott első feleségével az utódnemzéssel. Aztán a földműves másodszor is megnősült, és a szomszédok ugratásai a gyermektelenség miatt egy csapásra abbamaradtak.
Az új asszony, Xin He az első terhességből mindjárt két babával ajándékozta meg a büszke Tant, két évvel később, 2006-ban pedig újabb kettővel. Aztán három évet vártak és 2009-ben három gyerek jött világra - írja az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Bár Kínában az egy gyermek politikája él, az elmaradottabb vidéki területeken ezt ritkán tartják be. Az azonban még ott is ritka, hogy hét gyermeke legyen egy párnak, ezért most a helyi önkományzat a segítségét ajánlotta fel a gyerekek nevelésében. "Nem vagyok gazdag ember, és bár a hét gyereket áldásnak tartom, egyúttal drágák is" - mondta a férfi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06