Ruha, cipő és tanszer is van a listán
Trehány diákok: évente ezer tonna holmit hagynak el
Nem mondhatók túlzottan figyelmesnek a francia diákok egy felmérés szerint: évente mintegy ezer tonnányi sporteszközt, tanszert és különféle ruhadarabokat hagynak el az iskolákban.
2012.07.05 07:29ma.huLajstromba vették a francia iskolákban a diákok által elhagyott apróbb és nagyobb holmikat, a felmérés végére kiderült: évente mintegy ezer tonnányi ruha, cipő és különféle tanszer landol az iskola képzeletbeli talált tárgyak osztályán, amelyek többségéért ráadásul később sem jelentkeznek sem a tulajdonosaik, sem azok szülei.
A The Daily Telegraph című brit lapban megjelent statisztikához 700 iskola eredményeit vették alapul, volt közte általános- és középiskola, de felsőoktatási intézmény is. Az egészen pontosan 924 tonnát nyomó felszerelések értéke meghaladja az egymilliárd eurót, ez a 15 millió diákra vetítve fejenként 74 eurónyi (20 ezer forint) veszteséget jelent. A később nem keresett ruhákat és cipőket az iskolák jellemzően jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel.
Bár elsőre azt hinnénk, hogy az apróbb tárgyak, mint például a tollak állnak a lista élén, valójában ez még a TOP3-ba sem jutott be, a leggyakrabban elveszített tárgyak képzeletbeli dobogójának tetejére ugyanis az edzőcipők kerültek, ezt követik a különféle tankönyvek, a harmadik helyen pedig a bérletek állnak. Csak ezután következnek a listában a tollak, a vonalzók, a szemüvegek, majd a ruhaneműk: pulóverek, kabátok és sapkák.
Arról nincs kimutatás, hogy a magyarországi iskolákban hogyan nézne ki egy hasonló lista.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06