Visszaeső "bűnöző" a két iráni
Halálra ítélték, mert háromszor is alkoholt ittak
Többszörös visszaesőként elkövetett alkoholfogyasztásért halálra ítéltek két iránit az ország északkeleti részén - jelentette be hétfőn az iráni sajtóban egy helyi igazságügyi illetékes.
2012.06.25 15:29MTI"A két ember már harmadszor fogyasztott alkoholt. Az előző két esetben korbácsütésekre ítélték őket, most pedig halálra" - mondta Haszan Sariati, Horászán Razavi tartomány igazságügyi elöljárója. Az ítéletet megerősítette a legfelsőbb bíróság is, de az iráni törvények szerint az elítélt mentesülhet a kivégzés alól, ha megbánást tanúsít.
Az 1979-es iszlám forradalom óta Iránban tilos a szeszes ital előállítása, kereskedelme és fogyasztása, s csak a keresztény vallási kisebbségek tagjai ihatnak alkoholt. Az alkoholtilalom megszegése 80 korbácsütéssel sújtható, de ha valakit harmadszor kapnak rajta, halálra ítélhetik. A legutóbbi ilyen ítéletet 2007-ben hozták, de nem hajtották végre, mert az illető megbánta tettét.
Az alkoholfogyasztás mindamellett növekedni látszik az utóbbi években: a hivatalos adatok szerint 60-80 millió liter szeszes italt csempésznek be évente az országba, s a rendőrség ebből csak 20 millió litert tud elkobozni. A csempészet elleni harc egyik illetékesének 2011 eleji becslése szerint a szeszpiac forgalma évi 730 millió dollár lehet.
Eszmáil Ahmadi Mogadám tábornok, iráni rendőrfőnök nemrég azt közölte, hogy az országban "mintegy 200 ezer alkoholista" van, és a becsempészett alkohol 80 százaléka az iraki Kurdisztánból érkezik. Az illegális behozatal mellett létezik helyi zugfőzet is, amely olcsóbb, de van közte mérgező, s az ilyen kotyvalékok több tucatnyi halálos áldozatot követelnek évente.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


