Egymás után halnak meg a görögök
Thatcherről ábrándozott, aztán öngyilkos lett
Duplájára emelkedett az elmúlt öt évben a valaha Európa egyik legalacsonyabbjának számító öngyilkossági mutató Görögországban, az egyik "friss" öngyilkos a búcsúlevelében Margaret Thatcherről, illetve az ő erős kezéről álmodozott.
2012.05.31 15:29ma.huAthén központjától mintegy 20 kilométerre, Pireusz kikötőjében talált rá egy sétáló pár a fára felakasztott férfire, akit a görög sajtó csak Alexandros néven emleget, de azt is tudni lehet róla, hogy 61 éves volt, villanyszerelőként dolgozott és két gyermeket nevelt fel. A férfi kilátástalannak vélte életét, miután képtelen volt visszafizetni a bankokkal és az adóhivatallal szemben fennálló tartozását.
A rendőrség ennek ellenére úgy véli, öngyilkossága nem hozható közvetlen összefüggésbe az egyre elkeserítőbbnek tűnő görögországi helyzettel, az mindössze az utolsó csepp lehetett szerintük a pohárban. A férfi ugyanakkor búcsúlevelében részletesen megmagyarázta, miért nem látott más kiutat, mint a halált. Mint a hírekben megjelent, a férfi kitért rá, hogy mindig keményen dolgozott, de élete késői szakaszában vállalkozóvá lett és ezzel adósságokba sodorta magát.
"Remélem, egyetlen unokám sem fog Görögországban megszületni, mert ezentúl nem fognak benne görögök élni" - írta utolsó levelében. "Legalább egy idegen nyelvet ismerni fognak, mert a görögöt addigra már eltörlik, hacsak nem lesz egy olyan politikusa az országnak, mint Thatcher, aki mind bennünket, mind az államot erőssé tudja tenni" - fogalmazott.
Alexandros ebben az évben már az ötödik olyan öngyilkos volt, akinek halála legalább részben összefüggésbe hozható a gazdasági recesszióval, ami azért különösen aggasztó, mert az ország korábban az önkezű halálozások tekintetében az egyik legalacsonyabb értéket mutatta. Az elmúlt egy év alatt azonban a szakértők szerint a duplájára nőtt az öngyilkos esetek száma az euróövezet legnagyobb válságát átélő államban.
További súlyosbító körülmény, hogy a villanyszerelő az utóbbi években már csak feketén tudott dolgozni, ami minden ötödik görög számára ismerős, és az illegális foglalkoztatottak legalább fele a fiatal korosztályból kerül ki. Az építkezések leálltak az országban a megszorítások miatt, és a legsúlyosabban a villanyszerelőket érintette ez a visszaesés.
Egy hónappal korábban egy 77 éves férfi került az újságok címoldalára, amikor Athén központjában, a Parlament előtti Syntagma téren lőtte főbe magát, ő búcsúlevelében arra hivatkozott, hogy a kormány megölte a túlélésbe vetett reményt, és inkább ő maga vet véget az életének, mielőtt arra kényszerülne, hogy a szemét között guberáljon étel után.
Kapcsolódó írások:
- Rendőröket ölt meg egy öngyilkos merénylő Afganisztánban
- Öngyilkos merénylet a díszszemlére készülő katonák ellen: legalább 50 halott
- A keresztapa megjátszotta volna az öngyilkosságot?
- Feltehetően öngyilkos lett a TriGranit elnöke
- Megszólalt az elfelejtett rab: öngyilkos akart lenni, mielőtt még szomjan hal
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 Jelentősen átalakulhat a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlása
- 12:35 Elhunyt Ratan Tata, India egyik leggazdagabb embere
- 10:34 Több mint negyedével nőtt a szupergazdagok vagyona Szlovákiában egy év alatt
- 8:31 EU-elnökség - Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06