Aranyáron kelt el az idei első termés
"Kerül, amibe kerül" - Másfél milliót fizetett a sárgadinnye darabjáért
Mostantól drágadinnyének is hívhatnánk azt a két sárgadinnyét, amelyet az idei szezon első terméseként értékesítettek egy árverésen: a vevő a két gyümölcsért csaknem hárommillió forintnak megfelelő összeget fizetett ki.
2012.05.18 07:29MTIEgymillió jenért (2,8 millió forintért) árvereztek el csütörtökön Japánban két prémiumminőségű sárgadinnyét az idei első termésből; a már-már aranyáron mért dinnyét nyilvános bemutatás után egy tokiói francia étterem, illetve egy hokkaidói borozó pénzes vendégeinek szolgálják majd fel.
A narancssárga húsú, mézédes sárgadinnye az északi Hokkaido sziget legészakibb vidékén, Yubari egykori bányaváros környékén termett, és az idei idény első árverésén, a sapporói központi nagybani piacon talált gazdára Toshiaki Makita, egy gyümölcsnagykereskedelmi cég igazgatója személyében.
Makita elmondta, hogy eltökélt szándéka volt megvenni az idei évad első tétel sárgadinnyéjét, "kerül, amibe kerül". Bár a kétdarabos tételért adott közel hárommillió forint önmagában soknak tűnik, az eladási ár jóval elmarad a 2008-as rekordtól, amikor 2,5 millió jent adtak az akkori termés első két legjobbnak látszó sárgadinnyéjéért. Az idei "olcsóságot" a gazdasági nehézségekkel magyarázzák szakértők.
Jubariban szerdán kezdődött a dinnyeszüret, és csütörtökön árverezték el az első 110 illatozó sárgadinnyét. "A termelők kemény munkájának köszönhetően idén szépek a dinnyéink" - mondta Naomichi Suzuki, Jubari polgármestere, aki azt szeretné, ha az ország minden lakója megkóstolná a híres jubari sárgadinnyét.
Japánban, ahol egyetlen almáért ezer forintnak, egy kosár cseresznyéért pedig akár több mint húszezer forintnak megfelelő összeget is elkérnek, a vásárlók már hozzászoktak, hogy mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a minőségi áruért. Az idényindító terményárveréseken elért csillagászati árak mindazonáltal inkább reklámcélúak és szimbolikusak, semmint valódi piaci értéket tükrözők.
Híres Hokkaidón a szezonkezdő júniusi görögdinnye-árverés is, amelyen a Densuke fajtájú, fényes fekete héjú dinnyéért tavaly 300 ezer jent (850 ezer forint) is megadtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


