Fénypont volt, pedig nem is jelöltette magát
Playboy-nyuszi tarolt a spanyol elnökválasztási kampányban
Sokak szerint az egykori Playboy-címlaplány, Julia Orayen volt a 2012-es mexikói elnökválasztáson induló négy jelölt első televíziós vitájának fénypontja, igaz, a modell csak néhány másodpercre tűnt fel a képernyőn.
2012.05.08 17:29MTIA vasárnap esti műsorban a hosszú, testhez simuló, a mellet szinte majdnem teljesen szabadon hagyó fehér ruhában végiglejtő Julia Orayen egy kissé valóban szokatlan látványt nyújtott a négy elnökjelölt első nyilvános megméretésén.
A Playboy 2008. szeptemberi számának címlapszereplője ugyan produkciós asszisztensként mindössze 20 másodperc erejéig - a felszólalási sorrendet tartalmazó kártyák kiosztásáig - volt látható az élő adás elején, de másnap megjelenése miatt a mexikói Twitter-folyam egyik meghatározó szereplője lett.
Gabriel Quadri, a Új Szövetség (Nueva Alianza) nevű mexikói párt államfőjelöltje a vitát követően úgy nyilatkozott, először azt hitte, riválisai állítottak csapdát neki azzal, hogy egy ilyen "lélegzetelállító" szépséggel akarták elvonni a figyelmét. A műsor készítőit számos kritika érte amiatt, hogy egy volt playboy-lányt szerepeltettek a vitában, amivel csak tovább erősítik a mexikói nőkkel kapcsolatos sértő sztereotípiákat.
Fotó: YouTube
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


