Sikálni szabad, szexelni nem
Pucér pucolókat kukkol a rendőrség
Takarítani szabad, szexelni nem, legalábbis engedély nélkül semmiképp. Ellenkező esetben súlyos büntetés várhat a pucér takarítónőket közvetítő vállalkozásra, a szabályok betartását pedig a rendőrség felügyeli.
2012.04.12 11:29MTIPucér pucolókat figyel árgus szemmel a rendőrség Texasban, nevezetesen ruhátlanul dolgozó takarítónőket, hogy nem nyújtanak-e szexszolgáltatást is. Az utóbbira ugyanis nem váltotta ki az engedélyt a meztelenül szorgoskodó takarítólányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás, amelyet egyébként egy nő működtet Lubbock városában.
Amennyiben szex is szerepel a cég szolgáltatásaiban, akkor évente 650 dollár pluszadót kell fizetnie és 5 ezer dollárt biztonsági letétbe helyeznie az amerikai állam jogszabályai szerint. Ha viszont nincs engedély, ám történik ilyen cselekmény, akkor a rendőrség 2 ezer dollárral bírságolhatja a céget.
A 26 éves tulajdonos váltig fogadkozik, hogy lányai csakis takarítanak, még csak megérintésük sem megengedett. Egy lány 100 dollárba kerül óránként, kettő pedig 150-be a megrendelőnek.
A vállalkozás jelenleg 3 lánnyal működik, de tulajdonosa már tárgyal újabbakkal, mert bővítené hálózatát. A megrendelő egyébként kérheti, hogy a lányok ruhában dolgozzanak, de az is ugyanannyiba kerül, mint amikor teljesen nekivetkőznek a munkának.
Hogy miként tartja szemmel a rendőrség a takarításokat, arra nem tért ki Jonathan Stewart lubbocki rendőrőrmester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


