Rendhagyó jelmezverseny Somogyországban
Mókás képek: Darth Veder tehenet fejt és lepényt sütött
Rendhagyó farsangot szerveztek Somogyország legkisebb falvában, ahol Darth Vadert látták vendégül. Patcán mindössze 55-en laknak, főleg erdészeti és mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak, így nem meglepő, hogy a nagyurat rávették a tehénfejésre is.
2012.02.15 10:29krQA Csillagok háborúja rajongói klub 501-es légiójának jelmezeseit látták vendégül Somogy megye legkisebb falvának rendhagyó farsangján. Patcán az egész falu kivonult, de a környékbeli településekről is érkeztek felnőttek és gyerekek a Katica Tanyára, hogy személyesen láthassák Darth Vadert és rohamosztagosát, illetve Boba Fettet.
Mivel a patcaiak többsége erdészeti és mezőgazdasági tevékenységből él, ezért rávették Darth Vadert, hogy próbálja ki a magyar folklór hagyományos eszközeit és tevékenységeit. Így következhetett be az nem mindennapi helyzet, hogy a Darth Vader megfejte Sárit, a Katica Tanya egyik tehenét.
A jószág egy ideig tartott a Sith nagyúrtól, mivel az tudatlanul elállta a fejőhely bejáratát, de aztán gyorsan összebarátkoztak és happy end, azaz tejcsorgás zárta a különleges találkozást. Vader ezután szembesült a traktorral és a kombájnnal, meglátogatta a faluvégi palánkvárat, majd a kecskéket és a bárányokat, aztán a gyerekek nagy örömére langallót is dagasztott, amelyet saját kezűleg rakott a kemencébe, hogy megsüsse.
Némi fantasztikus ping-pongozás és csocsózás után a sötétség ura – dákó helyett – saját fénykardjával kezdett biliárdozni. A szokatlan programsorozat „Én vagyok az apád!” mondatgyakorlással és fénykard párbajokkal zárult.
A zselici dombok között fekvő Patcán a polgármesteri hivatalon kívül nincs más intézmény, de gyár, üzem, sőt kereskedelmi egység sem, ezért az itt élők a falusi turizmus fejlesztésében látják a kitörési lehetőséget. A településen 120 főnyi szálláshellyel és Magyarországon egyedülálló bemutató gazdasággal várják a turistákat a galaxis minden pontjáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06