Nem olyan vastag a jég, mint hitték
Mégis ugrott a holland jégmaraton
A hét elején még úgy hitték, 15 év után végre újra megrendezhetik az egykor hagyományos holland jégmaratont, ám a szervezők végül nem látták elég vastagnak a folyók befagyott tetejét.
2012.02.10 07:29ma.hu / MTINéhány napja még úgy tűnt, 15 év után végre sikerül megrendezni a holland korcsolyamaratont, amely tizenegy várost érint, a versenyzőknek összesen 200 kilométernyi befagyott csatornán keresztül kell végigsiklaniuk. A szervezőbizottság a hét elején még optimista volt, ám a pillanatnyi állapot és a meteorológiai előrejelzések alapján végül mégis úgy döntöttek, nem engedik elrajtolni a mezőnyt.
A döntést az egyik holland csatornán élőben jelentették be, hozzátéve: "Nem vagyunk büszkék a döntésünkre, de muszáj volt meghoznunk."
Az Elfstedentocht elnevezést viselő futamot Wiebe Wieling, a szervező cég vezetője szerint csak abban az esetben lehet biztonságosan lebonyolítani, ha a táv minden pontján eléri a 15 centiméteres vastagságot a jégtakaró, ám néhány ponton a páncél mindössze nyolc centisre hízott.
Wieling ugyanakkor azzal biztatta a több ezer indulásra váró sportolót, hogy folyamatosan nyomon követik a folyók állapotát és amennyiben változik a helyzet, a kritikus szakaszokon is megfelelő vastagra nő a jég, akkor akár még idén elrajtolhat a másfél évtizede várt verseny.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


