A szöszik párbaja jöhet hétvégén?
Képekben - Veszélybe került VV Seherezádé villaléte
A legutóbbi Aréna óta sejteni lehetett, hogy a ValóVilág 9. párbajának egyik résztvevője Seherezádé lesz, Kinga pedig napok óta arra számít, hogy ő fog megmérkőzni a Szenvedélyes nővel.
A ValóVilág 9. kiválasztottja Seherezádé 
Noha az egész hét a korábbi viharokhoz képest kifejezetten békésnek mondható, a vasárnap esti Kiválasztáson elhangzott néhány kemény kritika a ValóVilág játékosai között. A viszonylagos nyugalom persze nem véletlen: egy hete tart a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvánnyal közös akció, melyben a lakók nemcsak a nézőket buzdítják jótékony adakozásra, de saját maguk is kipróbálhatják, milyen az, amikor csak azokból az alapanyagokból főzhetnek és gazdálkodhatnak, amelyekhez az alapítvány jóvoltából számos család is hozzájut.
A szeretet azonban ettől még nem lepte be egy csapásra a villa kupoláját, legfeljebb átmenetileg kerültek háttérbe az ellentétek - egészen vasárnap estig, amikor a 9. kiválasztáson a lakóknak muszáj volt újabb társukat megnevezni, akit párbajra küldenének és az indoklásban óhatatlanul előkerültek a korábbi sérelmek is. Érdekes módon még a védettséget élvező Attila is rendkívül feszült volt, őt a kiválasztás lehetősége helyett leginkább az aggasztotta, hogy végül majd neki kell a döntő szót kimondania egy esetleges szavazategyenlőség után.
A sort ő nyitotta, és a legutóbb kiesett Eszter stílusában csavart egyet a mondandóján: előbb Seherezádéval kapcsolatos konfliktusait emlegette fel, de végül mégis Fecóra tette a jelét, mondván, az ő tettein nem tud egy nap után túllépni. Fecó úgy érzi, Seherezádéval az első perctől kezdve nem tudtak közel kerülni egymáshoz, a Szenvedélyes nő viszont nem az érzelmi távolságot, hanem a rendszeres "ingyencirkuszokat" tartja a legnagyobb problémának, ezért ő Kingára tette a jelét.
A Cselszövő nem okozott meglepetést, a jelét ő Seherezádé neve alá tette, hangsúlyozva, hogy ideje egymás között pontot tenni az ellentét végére. A második jelet Kingára Vera tette, kiemelve a szerinte álszent és tudatosan jókislányos viselkedést, végül Attila nagy megkönnyebbülésére nem alakult ki szavazategyenlőség, mert Csaba egy rövid indoklás után háromra növelte Seherezádé jeleinek számát.
Így tehát eldőlt, hogy a 9. párbaj biztos résztvevője a Szenvedélyes nő lesz, és egyelőre minden esély megvan arra, hogy vasárnap tényleg "szöszik párbaját" láthatunk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


