Első nőként szelte át az Antarktiszt sítalpakon
Célba ért Felicity Aston: rekordot állított fel a Déli-sarkon
Egyedül sítalpakon szelte át az Antarktiszt Felicity Aston brit rekorder, aki hétfőn érte el célját a Ronne-selfnél.
2012.01.23 14:29MTIA sportember 59 napos túrája során 1744 kilométert tett meg a fagyos déli kontinensen. A sikerről Twitter-üzenetben számolt be, amelyet a Ronne-selfnél található Hercules-szigetről küldött.
Jelezte azt is, hogy egyelőre még mindig egyedül van egy sátorban, mivel a rossz időjárási viszonyok miatt nem tud leszállni az a kisrepülő, amely az alaptáborba fogja szállítani. "Csak hogy ne adjam át magamat a szentimentalizmusnak, a semmiből lecsapott az erőszakos szél a sátramat tépve" - írta.
Felicity Aston az első nő, aki egyedül átkelt a Déli-sarkvidéken, valamint egy másik rekordot is felállított: ő az első ember, aki mindössze saját izomerejét használva szelte át a kontinenst egymagában.
Üzenete szerint hazatérte után először is forró zuhanyt vesz, majd vörösbort iszik. Ám míg ez bekövetkezik, "addig megeszem az utolsó marhahúskonzervemet, és élvezem az utolsó magányos estémet".
A 180 cm magas, 77 kilós, 34 éves Felicity Astonnak nagy gyakorlata van az extrém expedíciók terén. Három évig dolgozott meteorológusként a brit Antarktisz-felmérés munkatársaként, 2009-ben egy kizárólag nőkből álló csoportot vezetett a parttól a Déli-sarkig, átsíelt Kanada északi-sarkvidékén, átkelt a grönlandi jégtáblán és a befagyott Bajkál-tavon. Ugyanakkor futott a marokkói sivatagban, és jaguárokat követett Paraguayban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


