Tízmilliónál is nagyobb lehet a kár
Csúnyán kifosztották Klapka György lakását
Ismeretlenek törtek be Klapka György egyik belvárosi lakásába, az üzletembertől a becslések szerint legalább tízmillió forint értékben vittek el tárgyakat. Klapka szerint a felesége tehet a betörésről.
2012.01.13 16:29ma.huKlapka György szerint felesége felelőtlen lépése vezetett odáig, hogy néhány nappal ezelőtt kirámolták belvárosi lakásukat, értékes festményeket, porcelánokat és ruhákat ellopva, amelyek összességében akár a tízmillió forintnyi kárt is elérhetik. A milliomos vállalkozó és családja valószínűleg épp a karácsonykor öngyilkosságot elkövetett Mary Zsuzsi temetésén volt, de ez csak feltételezés, mivel nem abban a lakásban élnek és ezért nincsenek ott állandóan.
A bűntettet is az asszony fedezte fel, amikor a temetés után a nála lévő lakáskulccsal be akart menni a lakásba, ám az ajtó akkor már nyitva volt, és azonnal feltűnt a nőnek, hogy több festmény is hiányzik a falról. Később a részletes leltár során kiderült, hogy 13 képet vittek el, mellette pedig kisebb tárgyaknak kélt lába. Az ajtón azonban egyáltalán nem látszott erőszakos behatolásnak semmi nyoma, így egyértelmű volt, hogy a tolvaj vagy tolvajok a megfelelő kulccsal jutottak be az ingatlanba.
Klapka az Aktívnak elmondta, néhány hónapja felújították a lakást, felesége akkor adta a lakáskulcsot a szakembereknek. "Odaadta a gázszerelőnek, odaadta a festőnek... Nem azt mondom, hogy a festő mester volt, de vitt magával két segédmunkást, akit a franc tudja, honnan szedett össze, és valaki lemásolta a kulcsot, mert másképp nem tudott volna bemenni" - magyarázta.
"Mindenki tudhatta, hogy a temetésen kint van az egész család, gyerekek, feleség, mindenki... Nincs kizárva, hogy a temetés idejét használták fel, hogy bemenjenek és kirámolják a lakást" - osztotta meg a gyanúját a vállalkozó, aki azt is bevallotta, hogy nem az ellopott holmik értéke, sokkal inkább a hozzájuk fűződő emlékek miatt érinti őt érzékenyen a betörés.
A képernyőn keresztül azonban üzent is a tolvajoknak: úgy gyanítja, hogy nem nagy bandával áll szemben, az ellopott tárgyak képe pedig minden újságba be fog kerülni, "és ha valahol fel fogják ajánlani, az Isten irgalmazzon nekik!"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


