Péter: "Legközelebb úgy csalunk, hogy..."
Képek - Csalással lett védett VV Kinga?!
Karácsonyfa-díszítésben és táncban kellett összemérniük tudásukat a villalakóknak ezen a héten a védettségért, ám nagyon úgy tűnik, hogy a győztesnek némi taktika is besegített.
2011.12.22 13:29ma.hu / RTL KlubEgyre nagyobb jelentőséget kap a védettséget jelképező lila kendő, így aztán az is érthető, hogy az eddigieknél is ádázabb küzdelem zajlott a megszerzéséért, vagy ha nem a megszerzéséért, akkor azért, hogy bizonyos játékosok ne szerezhessék meg. Az Arénában ezúttal is két fordulóban kellett megmérkőzniük a játékosoknak, az első fordulóban 3-3 fős csapatokban karácsonyfát díszítve, majd az erre szolgáló táncszőnyegen riszálva.
A fadíszítés persze nem olyan volt, mint hagyományosan lenni szokott: a 3 tagú csapatokban egyvalaki beállt karácsonyfának, a díszítőmanó egy hosszú, nyitható pracliban végződő rúddal tehette fel a fára a díszeket, amit a szállítómanó egy óriási kesztyűvel egyenként odavitt neki. A fordulót a Kinga-Attila-Péter trió nyerte, így ők harcolhattak tovább a lila kendőért, a másik hat játékos már csak a kispadról figyelhetett.
A táncra egész héten mindenki gyakorolt, tehát nem volt ismeretlen számukra a feladat. Attila és Péter azonban már korábban megállapodott, hogy a saját győzelmük helyett Kingát kell védettséghez juttatni, talán az sem volt véletlen, hogy az ugyanilyen színű sapkával és kabáttal ő már eleve ahhoz öltözött.
Az első körben a három játékos egyenként próbálta utánozni a kivetítőn látható mozdulatokat, amiket az érzékelőkkel ellátott szőnyeg segítségével pontoztak, a legkevesebb pontot kapott játékos Péter lett, aki rögtön kiesett. A második forduló döntőjét tehát Kinga és Attila vívta, ám a kispadon ülő játékostársaknál igencsak kihúzta a gyufát a trió, mert a korábbi gyakorlás ellenére látványosan rosszul teljesítettek, sőt, szándékosan addig bohóckodtak, míg sikerült elérniük azt, hogy a gép Kingának adja a legtöbb pontot.
Attila még a dühöt is rosszul játszotta, amivel a vereségét fogadta, Balázs nem véletlenül hívta fel a figyelmet rá utána, hogy lehet taktikázni, csak tudni kell felismerni, hogy meddig érdemes elmenni és hol a határ. "Taktikázni lehet úgy is, hogy elhitessétek velünk, hogy legalább komolyan veszitek" - fogalmazott.
"Jó, legközelebb úgy csalunk, hogy úgy tűnjön, mintha nem csalnánk" - jelentette ki a villába visszatérve Péter, ám ez semmit nem változtat azon, hogy a többiek még az eddiginél is jobban megorroltak a hármasra.
Kapcsolódó írások:
- Galéria - Dráma és boldogító igen a ValóVillában
- Galéria - Vér is folyt a ValóVilág Bokszgálán
- Szoros küzdelem képekkel: nem várták VV Verát, mégis ő ment vissza
- Galéria - A csíkosok végre nyertek a kockások ellen
- (Nemcsak) szexi képek: chippendale-show a ValóVilágban
- Kiesett a szavazáson: "A ValóVilág egy átverés!"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


