VV Eszter áldozatának tekinti magát a vesztes
VV Shadi: "Nem értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki"
Elsöprő, 79:21 arányú fölénnyel térhetett vissza a vasárnapi párbaj után Eszter a villába, ellenfele, Shadi azonban úgy érzi, a karrierista lány áldozatává vált, aki lejáratta őt és rossz színben tüntette fel.
2011.11.22 07:29ma.hu / RTL KlubNehezen emészti meg VV Shadi, hogy a vasárnapi párbajban alulmaradt VV Eszterrel szemben, ráadásul nem is elenyésző különbséggel: a karrierista lány a szavazatok 79 százalékát szerezte meg magának, a 7 héttel ezelőtt vele egyszerre beköltöző feltörekvő szerint ennek csak az állhat a hátterében, hogy Eszter rossz színben tüntette őt fel a nők szemében. A fiú a Fókuszban bevallotta, hogy sok terve lett volna még a ValóVilág játékán belül, ugyanakkor örül annak, hogy a villa falain kívül végre megvédheti magát az őt érő vádakkal szemben.
Shadi csaknem két hónappal ezelőtt a villalakók számára váratlanul került a játékba, amikor párbaj nélkül, a játékosok szimpátiaszavazása alapján kiesett a két leggyengébb játékos, és helyettük besétált a két meglepetés-kategória győztese. A feltörekvőt és a karrieristát érthető módon nehezen fogadták be a többiek, akik között addigra már kialakultak az erőviszonyok, Shadi és Eszter mind a mai napig egy kicsit kívülállók maradtak.
"Nem értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki tőle, mert a közel 7 hétből, amit bent töltöttem, abból 2 hétig voltunk rossz viszonyban, utána semmilyenben, és sokkal több negatívumot kapott másoktól, mint tőlem" - mondta Shadi, sérelmezve, hogy érzése szerint Eszter sok dolgot "megforgatott" benn a villában, ami a nézők szemében negatívan csapódhatott le. Mégsem tudott semmi rosszat mondani ellenfeléről, az utolsó tőrszúrás nem a legyőzőjét, hanem Attilát érte.
Shadi mindenki meglepetésére ugyanis az utolsó szó jogán Attilától búcsúzott el, de ez a megszokottaktól eltérően nem baráti elköszönés volt, hanem egy ígéret, hogy "a világ meg fogja tudni, hogy ki vagy". Utóbb Shadi bevallotta: valójában semmire sem készül, mindössze azt szerette volna elérni, hogy az a kis bogár elkezdjen motoszkálni Attila fejében és ne hagyjon nyugtot neki, mindig érezze a bizonytalanságot, hogy vajon mi történik a tudta nélkül a villa falain kívül.
Az összeférhetetlent viszont egyelőre ez nem érdekli túlzottan, az első nap még mámorosan telt számára, amiért sikerült megszabadulnia az utolsó olyan versenytárstól, akit "zsigerből utált".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


