Christina Santiago visszahozza a nyarat
Izgató képek - Egzotikus szépség keresi kényeztetőjét
Egy utolsó cseppnyi nyár az őszben: Christina Santiago utoljára mutatta meg magát a rajongóinak. Pedig szívesen nézegettük volna még pár évig!
Tüzes és szexi volt Christina Santiago 
A sok forróvérű szépség után ezúttal egy különleges hölgyet mutatunk be, és nem véletlen, hogy bár szívesen nézegetnénk még a jövőben is, erre már nem lesz lehetőség. Nem azért, mert Christina Santiago önszántából úgy döntött, visszavonul a modellvilágból és többé csak felöltözve hajlandó fényképezőgép elé állni, nem, ő minden bizonnyal még sokáig szeretett volna hasonló fotókkal örömöt szerezni minden férfinek és nőnek.
Igen, nőknek is, sőt, elsősorban nekik, mivel Christina nyíltan vállalta leszbikusságát, olyannyira, hogy a homoszexuálisok egyik legfőbb szószólója volt Amerika-szerte.
Pedig egzotikus származása miatt bizony sok férfi ábrándjaiban szerepelt, de az ő szíve hosszú ideje Alisha Brannoné volt. Akkor is együtt indultak útnak, amikor egy indianapolisi rendezvényen egy tökéletes éjszakának néztek elébe: egy koncertet akartak végignézni.
De hirtelen jött egy erős szél, ami felborította a színpadot, maga alá temetve a mindössze 29 éves Christinát és öt másik személyt, mindannyian a melegek vezető alakjai voltak.
A galériával rá emlékezünk, és biztosak vagyunk abba: nemcsak a homoszexuálisok gyászolják!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


