Bevallotta biszexualitását a kiscsillag
Hoppá: Gomesnek mindegy, hogy fiúval vagy lánnyal?
Külseje alapján mindenki fiúnak nézte, pedig valójában nőnek született. Az érzékenységét táncban kifejező sztár most bevallotta: tényleg kettős énje van.
Képekben Gomes, indiai istennőként
Akár az utcán találkozunk vele, akár a színpadon táncol, sokszor nehéz eldönteni, vajon a szimpla Gomes név nőt vagy inkább férfit takar. Amikor a Csillag születik első válogatóján felment a színpadra, a zsűri is azzal kezdte, hogy hogyan kerül oda a nevébe az a Klaudia, ami érthető: a bohócruhában japán poppint előadó tehetség egyértelműen fiúnak tűnt.
Mostanra azonban lehullt a lepel, akik pedig eddig csak gyanakodtak, azok megerősítést kaptak: Gomesről olyan képek jelentek meg az egyik hetilapban, amelyeken egy másik táncoslánnyal, a szintén Csillag születikben feltűnt Appril Project Evelinjével sétál kézenfogva.
A képek egyértelműen jelzik, hogy nem csupán barátságról van szó, ami ellentmond egy alig két héttel ezelőtti cáfolatnak: akkor Gomes tagadta, hogy a barátságnál több lenne köztük.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy Gomes leszbikus, valójában biszexuálisnak tartja magát. "Mindig tudom, hogy kitől és mit akarok. Az is biztos, hogy látnak még kézen fogva fiúval is." - vallotta be a lapnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06