Forgószél
Az Ian hurrikán burtális csapást mért Floridára - videó
Az első becslések szerint több milliárd dolláros kár keletkezett.
2022.09.30 13:20ma.huA legsúlyosabb károkat Fort Myers kikötővárosban okozta a hurrikán, amelynek tengerparti részét szinte teljesen letarolták a több méter magas hullámok és a széllökések. A város polgármestere, Kevin Anderson egy telefonon adott interjúban közölte, hogy a település még csak hasonlót sem tapasztalt meg, a pusztítás óriási, az emberek a kötelező kitelepítési rendelet után még nem térhetnek vissza lakóhelyükre, hogy felmérjék, mi maradt otthonukból. Hozzátette ugyanakkor, hogy Florida lakói nagyon "ellenálló" emberek.
Az állam hurrikán-sújtotta részén a beszámolók szerint több ezer ember vesztette el lakóhelyét, a Nemzeti Gárda egységei és helyi szakemberek dolgoznak a vízzel elöntött, illetve szélviharral érintett településeken, kutatnak a romok között.
Az Egyesült Államok 26 állama küldött segítséget, Tennessee állam kormányzója saját hatáskörben hozott rendeletet adott ki a segítségnyújtásról.
Az Ian hurrikán szerdán helyi idő szerint délután 3 órakor érte el Florida délnyugati partját 4-es erősségű hurrikánként, óránként 250 kilométeres sebességű széllökésekkel. Ez volt minden idők negyedik legerősebb hurrikánja, amely elérte Floridát. A vihar csütörtök reggelre északkeleti irányban vonult végig Floridán, miközben trópusi viharrá szelídült, ugyanakkor a vihart kísérő özönvízszerű esők árvizeket okoztak. A várakozások szerint a vihar pénteken újra hurrikánná erősödik, és 1-es fokozatú hurrikánként érheti el Észak-Karolina állam partjait.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06