Tudomány
Hamarosan eléri a nyílt óceánt a világ legnagyobb jéghegye
Az A68 nevű jégóriás csaknem hatezer négyzetkilométeres volt, amikor 2017-ben levált a selfjégről, és az elmúlt két és fél évben szinte alig veszített tömegéből.
2020.02.06 11:54MTIHamarosan eléri a nyílt óceánt a világ legnagyobb jéghegye, amely még 2017-ben szakadt le az antarktiszi Larsen-C selfjégről - olvasható a BBC hírportálján.
Az A68 nevű jégóriás csaknem hatezer négyzetkilométeres volt, amikor levált a selfjégről, és az elmúlt két és fél évben szinte alig veszített tömegéből.
A walesi Swansea-i Egyetem munkatársa, Adrian Luckman szerint azonban a Déli-óceán vize valószínűleg "meg fogja törni" a jéghegyet.
"Nagyon meglepne, ha még sokáig kibírná egyben azután, hogy elhagyja a tengeri jég peremét" - mondta a szakember, aki szerint már az is csoda, hogy a hullámok még nem darabolták jégkockákká az A68-at.
A 2017 júliusában bekövetkezett leválása után a jégkolosszus több mint egy évig vesztegelt a Larsen-C selfjégnél.
Az erős szelek és áramlatok azonban végül északi irányba kezdték sodorni az Antarktiszi-félsziget keleti partvonala mentén, az idei antarktiszi nyáron pedig a jéghegy mozgása drasztikusan felgyorsult.
Az A68 megfigyelése közben a kutatók két újabb jéghegy születésére is készülnek. Egy valamivel több mint 300 négyzetkilométeres jégtömb készül leválni a nyugat-antarktiszi Pine Island-gleccserről, a másik jégborjadzás pedig a kelet-antarktiszi Brunt selfjégnél várható, ahol egy nagyjából 1500 négyzetkilométeres jégóriás van születőben.
#Iceberg #A68 is heading out to new open waters. Ocean swell and warmer temperatures mean inevitable breakup ahead. #Copernicus #Sentinel1 pic.twitter.com/sptrVoJuSb
— polarview (@polarview) February 4, 2020
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06