Világvége
Kiszáradtak az erdőspusztai tavak - videó
A Fancsika-I kiszáradt, de a Hármashegynek sem rózsás az állapota.
2019.11.10 07:55ma.huSzinte teljesen kiszáradt az Erdőspuszta természetvédelmi területén található, egykor horgásztóként is működő két víztározó, a Fancsika I. és a Fancsika II. A vízhiány és az emberi hanyagság miatt több ezer hal elpusztult.
A tavak életét részletesen dokumentáló Erdőspusztai Horgász és Turisztikai Portál itt számolt be a két tó jelenlegi állapotáról.
Az utóbbi hónapokra jellemző aszály miatt nem gyűlt össze annyi víz a dél-nyírségi vízgyűjtő területen, hogy eljusson a Fancsika I.-ig, így a tó nyáron teljesen kiszáradt, mára pedig a Fancsika II.-t is elvesztették Erdőspuszta természeti értékei közül (1995 óta harmadjára).
„Szomorú ez azért is, mert a fancsikai-tórendszeren és azok feltöltő tavain kívül Debrecen keleti vonzáskörzetében semmilyen jelentősebb méretű vízfelület nem található” – írja az Erdőspusztai Horgász és Turisztikai Portál.
Mint kiderült, a pár kilométerrel arrébb található Hármashegyi-tó is hasonló sorsa juthat az Élő bolygónk szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06