Környezetszennyezés
Nem károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék
A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint.
2019.08.22 11:36MTIÚgy tűnik, csak "minimális egészségi kockázatot" jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék - állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.
A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten - olvasható a BBC hírportálján.
Hozzátették azonban, hogy az eredmények "kevés információn" alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.
A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.
Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint.
Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására.
"Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz" - magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.
Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából "igen megnyugtatóak".
A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint.
A szervezet ajánlása, melyet a jelentés után adott ki, ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják "az ismert kockázatokat".
"Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni" - hangsúlyozta Gordon.
A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06