7-es
Erős földrengés rázta meg Görögország nyugati részét
Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek.
2018.10.26 07:31MTIErős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).
Más földrengésfigyelő állomások 6,6 és 6,9 közé teszik a földmozgás erősségét. Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak.
Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is érezni lehetett.
"Nincsenek jelentős károk. Sérültekről sincsenek információim" - mondta Pavlosz Kolokocasz, zákintoszi polgármester a görög rádiónak. "Erős földrengés volt a Jón-tengeren" - mondta egy szeizmológus a görög közszolgálati rádió műsorában. A rengés fészke 44 kilométerre nyugatra és tíz kilométer mélységben volt az ismert turistaparadicsomtól. "Több utórengés is volt, vannak károk is" - tette hozzá a szakértő.
Az USGS adatai szerint ugyanakkor az epicentrum mintegy 36 kilométerre délnyugatra, 16,6 kilométeres mélységben volt.
Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek.
"A gyermekeinkkel jelenleg a kocsikban ülünk. Az emberek félnek. Látok károkat az itteni házak falain" - mondta egy helybéli férfi a görög 90,1 hírrádiónak.
Félelemmel eltelt emberek ezrei özönlöttek az utcákra és kerestek menedéket maguknak a parkokban. Sokan autóikban töltik az éjszakát. Az iskolák zárva tartanak majd pénteken, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék.
A helyi sajtó szerint a zákintoszi kikötő egy része is károkat szenvedett. A médiában megjelent felvételeken egy hosszú repedést lehetett látni a kikötői promenádon. Az ERT közszolgálati televízió híradása szerint Sztrofádesz szigetén lévő egyik kolostorban is károk keletkeztek.
A Jón-szigetektől nyugatra mély szakadék húzódik a tengerfenéken, az európai és az afrikai kontinentális talapzat találkozásánál. A két talapzat közötti súrlódások miatt a Jón-tenger térségében gyakorinak számítanak a földrengések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


