Földmozgás
Földrengés Haitin - halottak
Szökőárral nem kell számolni.
2018.10.07 08:36ma.huErős, 5,9-es földrengés rázta meg Haitit helyi idő szerint szombat este - közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
A földtani intézet szerint a földrengés középpontja a karibi ország északi részén található Port-de-Paix-től 20 kilométerre északnyugatra volt, 15,3 kilométeres mélységben. A földrengést két kisebb utórengés követte. A helyi hatóságok nem adtak ki szökőárriadót - tudósított az ATV.
A természeti katasztrófa legalább 11 ember életét követelte és többen megsérültek - tudatta a helyi média a hatóságokra hivatkozva.
Eddy Jackson Alexis kormányszóvivőt idézve a Le Nouvelliste című lap több száz sérültről számolt be.
Jackson Hilaire illetékes rendőrkapitány elmondta, hogy Port-de-Paix városában legalább heten életüket vesztették és százan megsérültek. Gros-Morne-ban és környékén négy ember lelte halálát, köztük egy fiú, akire ráomlott egy épület - tudatta Jean Renel Tide polgármester.
Több városban épületek dőltek össze, Plaisance városában leomlott a Szent Mihály katolikus templom homlokzata. A legkomolyabb károkat Port-de-Paix-ből, Gros-Morne-ból, Chansolme-ból és Tortuga szigetéről jelentették.
A földmozgást Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben, több déli településen, illetve a Dominikai Köztársaság számos pontján is érezték. Jovenel Moise haiti elnök a Twitteren intette nyugalomra a lakosokat, akik több helyen pánikban törtek ki.
Haitit 2010. január 7-én 7-es erősségű földrengés sújtotta, amelyben több mint 220 ezer ember meghalt és 300 ezer megsérült. A természeti katasztrófa következtében mintegy 1,2 millió haiti vált hajléktalanná. Az elszegényedett ország azóta sem tudott teljesen lábra állni a katasztrófa következményeiből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


