Járvány
Gyomorinfluenzát terjeszt a víz Új-Zélandon
Ez a szigetország történetének legsúlyosabb, vízzel terjedő járványa.
2016.08.19 08:57MTINégyezerre nőtt a szennyezett ivóvíz miatt gyomorinfluenzával megfertőződött betegek száma Új-Zélandon, tisztségviselők pénteken megerősítették, hogy egy múlt héten elhunyt idős nő szervezetében egészségügyi tesztek kimutatták a betegséget okozó Campylobacter baktériumot, amely hozzájárulhatott halálához.
John Key új-zélandi kormányfő kedden kijelentette, hogy ez a szigetország történetének legsúlyosabb, vízzel terjedő járványa.
Az érintett új-zélandi város, a 13 ezer lakosú Havelock North mintegy négyezer lakosa betegedett meg a múlt héten kitört járványban, 19 embert kórházban ápolnak, közülük két beteg állapota válságos.
A helyzetet súlyosbította, hogy bár az új-zélandi tisztségviselők megpróbáltak tiszta ivóvizet biztosítani a lakosság számára, később kiderült, hogy az egyik ivóvíztartályból E. coli baktériummal szennyezett vizet juttattak az ellátórendszerbe. A város azóta klórral megtisztította a csapvizet és a kérdéses víztartályból származó vizet is. Ugyanakkor tisztségviselők kijelentették, továbbra is azt tanácsolják a lakosságnak, fogyasztás előtt forralják fel az ivóvizet.
Havelock North egészségügyi hatóságainak közlése szerint a járvány valószínűleg az ivóvízbe került állati eredetű ürülék miatt tört ki.
Új-Zélandon kiterjedt vizsgálatot indítottak az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


