Világvége
Világjárvány lehet a közép-afrikai sárgalázjárványból
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt sem tudja, mihez kezdjen, ötfelé osztják az oltóanyagokat, azzal az indokkal, hogy egy ideig ez a mennyiség is véd.
2016.08.16 09:44MTI
A Kongói Demokratikus Köztársaságban júniusban jelentették be, hogy a sárgalázjárvány átterjedt az országba Angolából, ahol a járvány decemberi kitörése óta legalább 3000 sárgalázgyanús esetet és a betegséghez köthető 360 halálesetet regisztráltak.A Save The Children nevű nemzetközi segélyszervezet szerint akár világméretű járvány is lehet a vírus gyors terjedése miatt.
Kongóban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2269 sárgalázgyanús esetet jelentettek, emellett 16 halálesetet. Angolában már nyolcmillió ember kapott védőoltást a kór ellen. Az országban a WHO szerint hamis oltási bizonyítványok miatt szabadulhatott el a sárgaláz.
A WHO Kongóban is nagyszabású védőoltási programot indított, 12 millió embert akarnak beoltani. Az oltásnak már júliusban el kellett volna kezdődnie, de az oltóanyag és a injekciós fecskendők hiánya miatt ez csak ezen a héten kezdődik el.
A fenyegető oltóanyaghiány miatt a WHO azt javasolta, hogy a járvány gyors leküzdése érdekében az oltóanyag szokásos - életre szóló - adagjának ötöde is beadható szükség esetén, mert egy ideig ez a mennyiség is véd.
A sárgalázat a dengue- és a zikalázhoz hasonlóan szúnyogok terjesztik, de lefolyása sokkal veszélyesebb a másik kettőnél, és a súlyos állapotba kerülő, kórházi kezelésre szorulók körében a halálozási arány 75 százalék. A kór többnyire lázzal, izomfájdalmakkal, rosszulléttel, hányingerrel jár, de veseelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06