Nagyon sokan meghaltak
Özönvízszerű esőzés pusztított Kínában
Legkevesebb 154 halálos áldozatot követeltek a héten az özönvízszerű esőzések Kínában, és további 124 embert eltűntként tartanak számon.
2016.07.23 19:29MTIA legsúlyosabban a fővárost, Pekinget is magában foglaló, észak-kínai Hopej tartományt érinti a hétfő óta tomboló ítéletidő, amely súlyos áradásokat és földcsuszamlásokat okozott.
Korábban a nap folyamán 112 halálos áldozatról és 91 ember eltűnéséről tájékoztattak a helyi hatóságok.
Hopej területén mintegy 300 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából.
Korábbi információk szerint a tartomány 11 településén csaknem 2 millió ember szenvedett kárt. A tartomány középső részén 250 ezer embert továbbra is elzár a külvilágtól az áradás.

A hétmillió lakosú Hszingtaj város területén fekvő Dahszian települést szerda reggel szinte teljesen elsodorta a közeli víztározóból lezúdult víz. Számos lakót az özönvíz ébresztette álmából, és különféle internetes oldalakon sárban heverő gyermekekről készült fotókat lehetett látni.
Nyugati hírügynökségek beszámolói szerint a katasztrófa mértéke csak azután vált láthatóvá, amikor pénteken a közösségi médiában a helyi lakosoktól származó összesítések kezdtek keringeni és feldühödött falusiak több utat lezártak.
Az AFP francia hírügynökség arról adott hírt, hogy számos kínai internetes oldal és médium bírálta a kínai illetékeseknek a katasztrófa kezelésével kapcsolatos magatartását, különösen Dahszian területén.

Egy helyi televíziós csatornának egy lakos úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok akkor értesítették őket a közeli víztározó megáradásának veszélyéről, amikor a vízszint már nagyon magasan állt, egészen a mellkasáig. A Beijing News című angol nyelvű hírportál arról számolt be, hogy Vang Kingfej, a Kínai Kommunista Párt egyik hszingtaji képviselője azt mondta, az áradásoknak nem volt áldozata. Kijelentése széles körben haragot váltott ki.
Hszingtajban több ezren tiltakoztak amiatt, hogy a hatóságok túl későn értesítették őket az áradásokról és nem kapnak megfelelő segítséget. Velük szemben több száz rendőr vonult fel a város utcáira.
Szombaton Tung Hsziaoju, Hszingtaj polgármestere – egyedül ebben a városban 25-en haltak meg és 13-an tűntek el – nyilvánosan bocsánatot kért, amiért az illetékesek alábecsülték a veszély mértékét és nem kezelték megfelelően a helyzetet.
Kína a déli országrészben is az elmúlt évek egyik legpusztítóbb áradásaival küzd hetek óta. Az év első felében az időjárás okozta katasztrófák halálos áldozatainak és a természeti csapásokban eltűntek száma 576.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06