Legalább 14 ember meghalt
Emberéleteket követelnek, súlyos károkat okoznak az özönvízszerű esőzések Kínában
Több mint 7100 ház dőlt romba, és 1,48 millió hektár területen került veszélybe a termés.
2016.07.21 10:33MTI
Legalább 14 halottja van Észak-Kínában az elmúlt néhány nap özönvízszerű esőzéseinek, 72 embernek pedig nyoma veszett - jelentette csütörtökön az állami média Hopej tartományi illetékesek tájékoztatására hivatkozva.

A fővárost, Pekinget is körülvevő tartomány 11 településén csaknem 2 millió ember szenvedett kárt, 123 ezer lakost kellett otthonából biztonságosabb helyre költöztetni.
Az eddigi jelentések szerint több mint 7100 ház dőlt romba, és 1,48 millió hektár területen került veszélybe a termés. A napokon át tartó esőzések súlyos fennakadást okoztak a közlekedésben, az áramszolgáltatásban és a távközlési hálózatokban is. Az anyagi kárt több százmillió jüanra teszik.

A mentők a legsúlyosabban érintett területeken sátrakat állítottak fel, a károsultaknak élelmiszert, takarókat, lábbeliket szállítottak.

Pekinget ritka nagy felhőszakadás érte az utóbbi két napban. A médiát elárasztották a városi árvíz tipikus, többnyire emeleti lakásokból fényképezett fotói az épületek közti állóvizekben elmerült autókról, a lerobbant járművekről, a hatalmas tócsákon átgázoló közlekedőkről.

Kína a déli országrészben is az elmúlt évek egyik legpusztítóbb áradásaival küzd hetek óta. Az év első felében az időjárás okozta katasztrófák következtében életüket vesztettek és eltűntek száma 576.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


