Egy teljes lakóház elfér a kráterben
Megnyílt a föld vasútépítés közben Dél-Kínában
A belvárosban akkora kráter keletkezett, hogy egy teljes lakóház elfér benne.
2015.08.14 12:36MTIVasútépítés közben beomlott egy út a dél-kínai Tungkuan településen, a balesetben egy ember meghalt és több mint 200-at ki kellett telepíteni. A belvárosban akkora kráter keletkezett, hogy egy teljes lakóház elfér benne - jelentették helyi hírforrások.
A férfi a csupán néhány másodperc alatt lezajlott történések idején épp a munkagödörben dolgozott. Sérültek nincsenek.
A még csütörtökön délelőtt történt balesetről készült amatőr videón jól látszik, amint az út burkolata után a környező épületek alapjainak egy része is megbomlik és a környezetét megrengetve a mélybe zuhan. Körülbelül 300 négyzetméteren keletkezett 7 méter mélyen tátongó kráter.
Sajtójelentések szerint két napon belül ez volt a második omlás ugyanazon a helyen.
Az épülő földalatti szakasz a Kuangtung tartományi Tungkuan és Hujcsou közötti 97 kilométeres intercity gyorsvasút része. A tervek szerint a beruházóknak a teljes vonalat már az idei év végéig át kellene adniuk a közlekedésnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06