Árfolyam
Enyhén felértékelte a jüant a kínai központi bank
A Kínai Népi Bank (PBoC) csütörtökön azt közölte, hogy a szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.
2015.08.14 10:41MTI
A kínai jegybank némileg megemelte a jüan napi referencia-árfolyamát pénteken, a kínai fizetőeszköz 0,05 százalékkal, 35 bázisponttal erősödött az amerikai dollárhoz képest - jelentették be Pekingben.
Ez azt jelenti, hogy az új középárfolyamon a hét utolsó munkanapjának kezdetén - 3 nap gyengülést követően - egy dollárért 6,3975 jüant kellett fizetni. A szabályok szerint ehhez képest az árfolyam napi ingadozása legfeljebb 2 százalékos eltérést mutathat.
Az árfolyam-megállapítás bevezetésének napján, kedden a jüant 1,9 százalékkal értékelték le, ami az elmúlt évtized legnagyobb gyengülését idézte elő. Becslések szerint ezen a héten a jüan az amerikai dollárral szemben körülbelül 3 százalékos értékvesztést könyvelhet el.
A Kínai Népi Bank (PBoC) csütörtökön azt közölte, hogy a szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.
Szakértők azt hangoztatják, és a kínai pénzügyi szakemberek is nyilvánvaló tényként kezelik, hogy a gyenge jüantól azt várják, segítse elő az exportot, és tegye versenyképesebbé a kínai termékeket a külföldi piacokon.
A jegybank azt emeli ki, hogy az árfolyamkorrekciót szolgáló intézkedésével a piacnak nagyobb beleszólást kíván engedni a jüan árfolyamába. A nemzetközi aggodalmakat azzal az érvvel hárítja el, hogy azok csak a váratlan helyzetnek szólnak, de a piac már középtávon értékelni fogja a változást, amelynek révén az árfolyammozgás a piaci mozgásokat fogja követni.
A nemzetközi devizapiacot érintő reformlépésként emlegetett döntés értelmében a jüan középárfolyamának megállapításakor több szerep jut a pénzpiacokon folyó tényleges mozgásoknak. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan figyelembe veszik a bankközi napi záró devizaárfolyamot, a piaci kereslet és kínálat alakulását és más főbb valuták ármozgását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06