Vörös rémálom a Zöld-foki szigeteken
Komplett városokat pusztít el a láva
Jelen pillanatban is óriási veszélynek vannak kitéve azok az afrikaiak, akik alatt egyszer csak megmozdult Föld Anya.
2014.12.14 19:00Szilágyi Szabolcs - ma.huAz Atlanti-óceánban található Zöld-foki szigetek lakóinak egy része már november vége óta bizonytalanságban éli életét: a szigeteket alkotó vulkán aktivizálta magát. November 23-án még egy kitöréssel is "megörvendeztette" a Fogo szigetén tartózkodókat.
A láva azóta is folyamatosan ömlik a tűzhányóból, így a helyiek nem tehettek mást, kénytelenek voltak házaikat hátrahagyva elmenekülni. Több kisebb települést is eltüntetett már a föld színéről a megállíthatatlan olvadt kőzet, szerencsére elég lassan halad ahhoz, hogy emberi életben ne tehessen kárt.
Cikkünk képeit az Instituto Volcanologico De Canarias (INVOLCAN) készítette; a Kanári-szigetek vulkanológusai gyakorlatilag a november elején elkezdődött eseményekkor rögtön a helyszínre siettek, hogy segítséget nyújthassanak a helyieknek és megfigyelhessék a földtani jelenségeket.
Túl a Kanári-szigeteken
A Zöld-foki Köztársaság egy szigetállam, Afrika legnyugatibb pontjától - a Zöld-foktól - néhány száz kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceánban. A portugál eredetű név a tengerbe nyúló foknak egykor buja növényzetére emlékeztet. Portugália gyarmata volt, 1975-ben nyerte el függetlenségét.
A szigetcsoport 10 nagyobb szigete közül 9 lakott, míg 5 kisebb szigete lakatlan. A szigetek vulkanikus eredetűek. Ásványkincsekben szegény ország. A trópusi szavanna éghajlaton kávét, cukornádat, dohányt, banánt termesztenek. Fontos megélhetési forrás a halászat és a halfeldolgozás. Az Európa és Dél-Amerika között közlekedő hajók üzemanyag-felvevő helye, valamint a tengeralatti kábelek gyűjtő- és elosztóközpontja. A Portugál Nyelvű Országok Közössége (CPLP) nevű nemzetközi szervezet egyik alapító tagja. (forrás: Wikipedia)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06