Áramellátás
Fukusima-1: rövid időre leállt az egyik reaktor hűtése
Az üzemzavar a két és fél évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban súlyosan megrongálódott atomerőmű egyes reaktorában történt, amelynek magja megolvadt a tavalyelőtti katasztrófa idején.
2013.10.07 07:41MTI
Rövid időre leállt hétfőn a Fukusima-1 atomerőmű egyik megrongálódott reaktorának a hűtése, feltehetően azért, mert a létesítmény egyik dolgozója tévedésből leállította a hűtőkör egyik szivattyúját - közölte az erőművet üzemeltető vállalat (Tepco).
Az üzemzavar a két és fél évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban súlyosan megrongálódott atomerőmű egyes reaktorában történt, amelynek magja megolvadt a tavalyelőtti katasztrófa idején. Hétfő délelőtt leállt a hűtőrendszer egyik szivattyújának áramellátása, de a berendezést azonnal átkapcsolták pótáramforrásra.
A rövid üzemzavart feltehetően az okozta, hogy az erőmű egyik dolgozója tévedésből a "stop" gombot nyomta meg a hűtőrendszer ellenőrzésekor.
A 2011 márciusában történt földrengés és szökőár idején az erőmű területére beomló víz elárasztotta az elektromos berendezéseket, leállt a hűtőrendszer vízellátása, aminek következtében az egyes és a hármas reaktor atommagja túlhevült és megolvadt. A bajba került atomerőművet lebontják. A kárfelszámolóknak jelenleg a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy az erőmű területén mintegy 360 ezer tonna sugárszennyezett víz gyülemlett fel, és egyre gyakrabban előfordul, hogy szivárogni kezdenek a víztároló tartályok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06