Taszajtott
Oszama bin Laden-t okolja balesetéért egy szlovák nő
Az al-Kaida néhai vezetőjét okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben in Laden taszította ki a saját autójából.
2013.10.06 16:49MTIA 35 éves szlovák nő szombaton a Besztercebányát elkerülő közúti körgyűrűn okozott balesetet úgy, hogy gépkocsijával nekirohant egy előtte haladó autónak, aminek következtében az felfordult - erősítette meg Petra Vasková, a besztercebányai megyei rendőrkapitányság szóvivője. A baleset okozója az ütközést követően elhajtott a helyszínről, az autó vezetőjét és a szalagkorlátnak csúszott gépkocsiját néhány kilométerrel odébb találták meg a rendőrök - tette hozzá.
A balesetet okozó, majd a helyszínről elmenekülő nő gépkocsija azt követően csúszott a szalagkorlátba, hogy vezetője menet közben kiugrott az autóból - számolt be a kuriózumnak számító esetről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely úgy tudja: a nő arról győzködte a kiérkező rendőröket, hogy a kormány mögül Oszama bin Laden, az al-Kaida néhai vezetője taszította ki őt az útra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06