Haltemető
Óriási természeti katasztrófa Közép-Kínában
Körülbelül száz tonna hal pusztult el egy közép-kínai folyóban, miután minden valószínűség szerint egy vegyipari vállalat üzeméből ammóniát tartalmazó szennyvíz szivárgott bele - jelentette a kínai média szerdán.
2013.09.04 13:36MTI
A jelentős mennyiségű haltetemet már összegyűjtötték, a környezetvédelmi hatóság pedig a vízmintákból megállapította, hogy a Hupej tartományi Hubei Shuanghuan Science and Technology Stock Co. szennyvizében talált ammónia messze meghaladta a megengedett országos határértéket. A vállalat egyelőre nem kommentálta az eseményeket.
A kisebb halak százezerszámra borították be a víz felszínét mintegy 40 kilométer hosszan, a helyszíni képeken összefüggő "haltakaró" borítja a Fu folyót. A halak többsége ponty, domolykó és kígyófejű hal volt. Az érintett Vuhan közeli településeken csaknem kétezer ember él halászatból, Huanghualao faluban például 150 halászcsónak gazdája sopánkodik az akár napi 70 ezer jüant (2,6 millió forint) is elérő veszteség miatt.
A környezetvédelmi hatóság szakemberei figyelmeztették a környékbelieket, hogy ne egyenek az elhullott halakból, ugyanakkor állításuk szerint az ivóvíz minőségét a szennyezés nem befolyásolta. Az érintett vállalatot felszólították működésének felfüggesztésére és a probléma orvoslására.
Alig több mint két hónapja a kelet-kínai Hangcsou-öbölben jellemző áldatlan állapotokról számolt be az országos média. Kiderült, a térségben működő cégek a nyílt vízbe vezető föld alatti szennyvízelvezető hálózatot építettek ki. A környékben évtizedek óta tevékenykedő halászok egy része a megfogyatkozott halállomány miatt új helyre költözött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06