Harmathy felhagyott az átminősítési eljárással

Természetkárosítás miatt bíróság elé áll a Liliomkert tulajdonosa

Felhagyott az átminősítési eljárással Harmathy Ildikó, a káptalantóti Liliomkert termelői piac tulajdonosa, akinek októberben természetkárosítás miatt a bíróság elé kell állnia.

2013.08.01 11:03MTI

A Liliomkertet - amely termelői piacként működik, de egyben a Balaton-felvidék egy különleges turisztikai látványosságává nőtte ki magát hat éves fennállása alatt - a sümegi építési hatóság döntése értelmében 2011 novemberében el kellett volna bontani, visszaállítva a falu határában lévő terület eredeti állapotát szántóként, mivel a hatályos törvények értelmében piac nem kaphat működési engedélyt mezőgazdasági besorolású területen. 

Az építési hatóság nyomán a földhivatal a szántó állapot visszaállítására kötelezte a tulajdonost, akire eddig összesen 5,3 millió forint bírságot szabtak ki a hatóságok. Tavaly újabb bontási határozat született a Liliomkert-ügyében. Szintén tavaly, az építési hatóság első határozata után a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakvéleménye alapján a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 3,75 millió forintos bírságot szabott ki a piac tulajdonosára, természetkárosítás miatt.
 
A természetkárosítás miatt az ügyészség vádat emelet Harmathy Ildikó ellen, akinek októberben bíróság elé kell állnia. Ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: a szántó nem természeti elem, hanem az ember által alakított környezet, tehát a természetkárosítást nem követte el. 

A Liliomkert sorsáról a tulajdonos elmondta: tavaly, miután egyeztetést folytatott a szakminisztériummal, úgy tűnt, hogy a terület átminősítésével megoldódik a több mint kétszáz árusnak helyet biztosító piac sorsa, ám mégis felhagyott az átminősítéssel, mivel a gazdák helyzete szinte reménytelen.
 
"Nem dobok ki 20 millió forintot feleslegesen, amikor a gazdák a rossz termőföld-használati törvény miatt tőkeszegények, támogatásokat pedig nem kapnak" - fogalmazott a tulajdonos. Kifejtette: a spekulánsok miatt a termőföld ára felment, a kis termelők kiszorultak a rendszerből, saját tőkéjük nincs, pályázati forrásokhoz pedig nem jutnak hozzá. A biológus-mérnök számításai szerint egymillió, egymillió-kétszázezer hektár termőföld műveletlen ma Magyarországon, ezeket kellene a családi gazdaságokban elosztani.
 
Hozzátette: szeretne ehhez a munkához hozzáfogni jövőre, Káptalantóti polgármestereként, ám addig még meg kell nyernie az ellene indított pert.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.