Néhány hete volt hasonló
Ismét nagy erejű földrengés rázta meg Új-Zélandot
Több utórengés is követte. Az első jelentések szerint a földmozgás - amely helyi idő szerint 14 óra után történt - Wellingtonban pánikot okozott. Számos lakos az utcákra rohant, hogy menedéket keressen.
2013.08.16 07:40MTINagy erejű földrengés rázta meg közép-európai idő szerint péntek kora reggel Új-Zélandot.
Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai alapján a rengés a Richter skála szerint 6,8-as, az új-zélandi intézet szerint 6,2-es erejű volt.
Áldozatokról, illetve anyagi kárról nem érkezett jelentés. Szökőár-riadót a hatóságok nem rendeltek el.
A földrengés epicentruma az 500 ezer lakosú fővárostól 75 kilométerre délnyugatra, mintegy 10 kilométerre a földfelszín alatt volt. A földmozgást több utórengés követte.
Az első jelentések szerint a földmozgás - amely helyi idő szerint 14 óra után történt - Wellingtonban pánikot okozott. Számos lakos az utcákra rohant, hogy menedéket keressen.
A légi és a vasúti közlekedést felfüggesztették és a hatóságok hozzákezdtek a kifutópályák, valamint a vágányok ellenőrzéséhez. Új-Zéland északi részén jelentős kiterjedésű áramszünet keletkezett.
Néhány héttel ezelőtt hasonló erejű földrengés rázta meg a fővárost és környékét.
A rendőrség közlése szerint senki sem sérült meg.
A Déli-sziget északi részén lezártak egy gyorsforgalmi utat, mert kőtörmelék omlott az úttestre. A nem egészen 400 ezer lakosú Wellingtonban sok épületet kiürítettek, több ezer ember álldogált az utcán.
Rövid időre leállt a vasúti közlekedés, a repülőtéren vizsgálják, a kifutópályák épek maradtak-e.
Az illetékes új-zélandi szervek legfrissebb értékelése szerint a földmozgás 6,6-es erősségű volt. Az amerikai földtani intézet 6,8-es erősséget mért. Az epicentrum 75 kilométerre délnyugatra volt Wellingtontól és mindössze 8 ezer méter mélyen, vagyis súlyos károkat is okozhatott volna, ha közelebb lett volna sűrűn lakott területhez.
2011 februárjában 181 ember vesztette életét egy 6,3-es erősségű földrengésben szintén a Déli-szigeten, Christchurch városában. Ez volt az elmúlt 80 évben a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés Új-Zélandon.
Kapcsolódó írások:
- Kisebb földrengés volt Felsőszentmártonnál
- 5,1-es földrengés Görögországban!
- 6-os erősségű földrengés rázta meg Fukusimát
- Földrengés Horvátországban
- Rengeteg halálos áldozatot szedett az újabb kínai földrengés - videó
- Egy nagyobb földrengés következtében kitörhet a Fudzsi
- Székely kapu alatt juthatunk Székelyföldre
- A nagy földrengések veszélyt jelenthetnek a távoli olajmezőkre is
- Negyven ország 230 atlétája indul a Gyulai emlékversenyen
- Újabb heves földrengés rázkódtatta meg Indonéziát - VIDEÓ!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06