Kilábalunk?
Vége a válságnak?
Vége van az euróövezet gazdasági válságának és széles alapokon nyugvó kilábalást tapasztalhatunk - mondta Christian Noyer a francia jegybank elnöke hétfőn egy Helsinkiben tartott beszédben.
2011.06.06 10:15MTI"Egyre több jel utal arra, hogy a kilábalás a megfelelő úton halad", mondta utalva a "kiváló" első negyedévi eredményekre, valamint az erős üzleti hangulatmutatókra. A pénzügyi kondíciók már "kedvezőek" és a hitelpiaci kereslet javulása közepette nincs jele a kínálat szűkösségének - tette hozzá.
"Összességében komoly okunk van azt hinni, hogy sikeresen kiléptünk a gazdasági válságból" - mondta Noyer. Ugyanakkor elismerte, hogy egyes mutatók tetőztek és lassulhat a növekedés az elkövetkező negyedévekben. Az adósságszintek csökkentése vélhetően hatással lesz a térség közép távú növekedésére - tette hozzá. Noyer, aki az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának is tagja beszédében elmondta, hogy az EKB a szükséges erővel lép fel az árstabilitás védelme érdekében.
Az Európai Központi Bank kamatdöntő bizottsága csütörtökön tartja ülését. Elemzők arra számítanak, hogy a testület júliusban ismét emelhet az irányadó kamaton. Az EKB éveken át rekordalacsony, 1,00 százalékos szinten tartotta kamatlábát, mígnem április 7-én, a növekvő inflációs nyomásra hivatkozva 25 bázisponttal 1,25 százalékra emelte irányadó kamatot. Az euróövezeti adósságválságról azt mondta, hogy az adósság átstrukturálásához hasonló eljárások nem jelentenek megoldást. Kiemelte, hogy a kelet-európai államok példája bizonyítja, a költségvetési kiigazítások működőképesek és külön dicsérte Spanyolországot előző évi teljesítményéért.
Spanyolország euróövezeti kivitele 10 százalékkal, míg a világ többi térségbe irányuló exportja 19 százalékkal növekedett 2010-ben - mondta Noyer.
A bankok adósságválságnak való kitettségéről szólva kijelentette: a félelmek - különösen Franciaország esetében túlzók. Mint megjegyezte, a francia bankok teljes kitettsége az euróövezet perifériájához tartozó államok adósságának az első körös tőkéjüknek csupán 38 százaléka, Olaszország nélkül számítva pedig 13 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


