Pótköltségvetést sürgetnek
MSZP: túlbecsült növekedés, alulbecsült infláció
Az MSZP szerint a kormány a gazdasági növekedést túl-, az inflációt pedig alulbecsülte, így a munkahelyek száma nem tud gyarapodni, sokak reálkereste pedig csökkent. A szocialisták ezért és a 250 milliárdos zárolás miatt továbbra is pótköltségvetést sürgetnek.
2011.05.27 12:47MTITukacs István országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón arról beszélt: a kormány adópolitikája miatt az alacsony keresetűek bére átlagosan csak 2 százalékkal emelkedett, miközben az infláció a becsült 3 százalék körüli helyett 4,7 százalék, azaz sokak reálkeresetek csökkent. Így hibás volt az a kormányzati elképzelés, hogy a növekvő vásárlóerő majd a gazdaság bővülését eredményezi - tette hozzá.
A számvevőszéki és költségvetési bizottság szocialista tagja kifejtette: az adatok alapján a kormány által várt 3 százalékos gazdasági növekedés nem teljesül, csak 2-2,5 százalék körül alakul, a nem megfelelő ütemben bővülő gazdaság pedig képtelen arra, hogy több embert foglalkoztasson, s ez a munkanélküliségi adatokból is kiolvasható.
Megismételte: az MSZP szerint a 250 milliárd forintos zárolás, a kormány hibás prognózisai és a várt bevételek elmaradása miatt pótköltségvetésre van szükség.
Szerinte a büdzsé struktúrája rossz, a magán-nyugdíjpénztári vagyon "elkobzása" nélkül a hiány a vártnál lényegesen magasabb lenne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


