Athénnek ismét mentőhitelre lesz szüksége?
Görögország megduplázza a tervezett megszorító csomag összegét
Az ország pénzügyminisztere közölte: a görög kormány néhány napon belül újabb megszorító csomagot fog bejelenteni, amelynek összege kétszerese lesz az eredetileg tervezettnek.
2011.05.18 18:20MTIJeórjiosz Papakonsztantinu tájékoztatása szerint a kiadáscsökkentés és bevételnövelés 6 milliárd eurót fog kitenni, míg korábban csak egy hárommilliárd eurós csomagról volt szó, de európai partnereik nyomására "emelték a tétet".
Az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek hétfői brüsszeli találkozóján több reformot, több megszorítást sürgettek, és ott hangzott el az is, hogy újabb deficitcsökkentő intézkedésekre lesz szüksége Görögországnak, amennyiben további pénzügyi segítséget kér az euróövezeti államoktól, miután sokan úgy vélik, hogy Athénnek várhatóan ismét mentőhitelre lesz szüksége 2012-ben.
A pénzügyminiszter szerdán kifejtette, a pótlólagos megszorításokra azért van szükség, hogy a görög kormány tartani tudja korábbi vállalását, azaz az idei évre tervezett 7,5 százalékos államháztartási hiányt. Tavaly már 10,6 százalékra szorították le a hazai össztermékhez mért államháztartási hiányt a 2009-es 15,4 százalékról, holott a kormány azzal számolt, hogy 9,4 százalékig sikerül levinni a deficitet.
A hiányt középtávon a 3 százalékos uniós határérték alá kell szorítani.
A görög kormány a megszorításokon felül egy 50 milliárd eurós privatizációs programot is készít. A 2015-ig szóló terv ugyan nem része az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodásnak, de ugyancsak a válság enyhítését szolgálja, a bevételből az államadósságot kívánják csökkenteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


